Sakkozni inkább csak szeretek, semmint tudok. Elméletet soha nem tanultam, a megnyitásokat nem ismerem, klasszikus partikat soha nem tanulmányoztam, nincsenek a fejemben kész megoldások; mindig is inkább intuitív és improvizáló játékos voltam. Amit tudok, azt másoktól lestem el a gyakorlatban, így a rutinom és talán nem teljesen lebecsülendő kombináló készségem segít hozzá ahhoz, hogy tűrhetően játszom, a sakk.hu mezőnyében például az erősebbek közé tartozom. (Besorolásom hol "haladó", hol "szaki", bár néha visszcsúszom és "középmezőnyös" leszek.) Élvezem a különböző stílusban játszó, más-más stratégiákat követő játékosokkal való összecsapásokat, egy-egy izgalmas, fordulatos parti akkor is gyönyörködtet, ha végül én vesztek. Az igazi persze az, amikor nekem sikerül egy-egy szép mattot adnom, mint például:
- az érdekesség itt az is, hogy vezér nélkül sikerült nyernem. Mindkét esetben futóval adtam az utolsó sakkor, és majdnem a tábla közepén mattoltam az ellenfél királyát:
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek