Ma már igen komoly szakmának számít, nagy pénzek forognak körülötte és általa, no meg  én is kereseti lehetőséget látok benne, alapvetően mégis úgy keveredtem a SEO világába (ennek részleteiről és a tevékenység lényegéről itt írtam: Keresőmarketing, SEO), hogy játéklehetőséget láttam benne. Nem véletlenül, hiszen egy díjazás nélküli (amatőr) verseny okán ismerkedtem meg a keresőoptimalizálással, éppen ezért játékos részvételi formát választottam. Ennek nyomai még látszanak akkori pillangószív-oldalamon.

Aztán még két profi (díjazésos) versenyen is részt vettem, de egyre gyengébb eredménnyel - de közben megtanultam ezt-azt erről a speciális internetes tevékenységről. Néhány hónapja újra szenvedélyesen részt veszek benne, igyekszem például a Google találati listákon a hozzám vezető linkek révén virtuális élőláncot alakítani József Attila szobra körül, megpróbálok betörni a roppant erős konkurens oldalak közé a pszichodráma kifejezéssel, illetve igyekszem elérni, hogy ha majd a magyar miniszterelnök lemond posztjáról, akkor a Google-keresők az én oldalamra kattintsanak: Lemondott Orbán Viktor.

Mindezeknél jóval nagyobb kihívás volt elérni azt, hogy az általam támogatott oldal transzferár-nyilvántartás keresőkifejezésre az első három közé kerüljön. Ezt azon a réven értem el, hogy saját oldalaimat és posztjaimat is erősítve az első 25 Google-találat közé 11-gyel magam is beférkőztem. Ezekkel:



Transzferár dokumentáció

transzferar.blog.hu/

Transzferár elszámolás - információk, adótanácsadás, transzferár dokumentáció készítése, transzferár-képzés és -ellenőrzés, kapcsolt vállalkozások adózása.

Transzferár - EU TPD

transzferar.blogspot.com/

2011. nov. 15. – Az oldalunkra történt Google-keresések is mutatják és érdeklődők levelei is arról tanúskodnak, hogy sokan nem a transzferár nyilvántartás ...

  1. Transzferár nyilvántartás - UngParty

    ungparty.net/transzferar/
    Transzferár nyilvántartás és más linkek - BDK seo. ... Legújabb hírek itt: Transzferár nyilvántartás. A transzferár. A legtöbb gazdasági ügylet árát a piac alakítja ki, ...
  2. Transzferár nyilvántartás / Keresőmarketing

    sites.google.com/site/balladkaroly/home/keresomarketing
    Balla D. Károly írói weboldala a Google rendszerében.
  3. transzferar - Transzferár nyilvántartás

    transzferar.wikispaces.com/Transzferár+nyilvántartás

    2011. nov. 8. – expand collapse All Pages. 14201326 41. 84018788 TRANSZFERÁR; 84008932 Transzferár nyilvántartás; 84017602 Transzferár-linkek ...

    1. Transzferár nyilvántartás - - BDK Online

      bdk.hhrf.org/?module=static&target=get&link=transzferar
      Transzferár - nyilvántartás, ellenőrzés, tanácsadás. A legfrissebb hírek itt: Transzferár-hírek. Segédoldal aktuális SEO-munkámhoz. ...
    2. Transzferár nyilvántartás - BDK BÁZIS BLOG

      bdk.blog.hu/2011/10/24/transzferar_nyilvantartas

      2011. okt. 24. – Mióta újra SEO-munkára adtam a fejemet, naponta lesem, hogy az általam támogatott oldal a címben szereplő keresőkifejezésre - transzferár ...

      1. Transzferár nyilvántartás

        ungparty.net/2011/11/transzferar-nyilvantartas/
        2011. nov. 9. – A kapcsolt vállalkozások gyakorlati tapasztalata azt mutatja, hogy atranszferárakat évek óta fokozottan ellenőrzi az adóhatóság az állami.
      2. Transzferár nyilvántartás - BDK

        hhrf.org/ungbereg/seo/

        A transzferárak és a transzferár nyilvántartás - meghatározás, linkek.

        Transzferár nyilvántartás

        ballade.irasai.hu/oldalak/transzferar-nyilvantartas-12202/

        Hirdetési lehetőség TRANSZFERÁR / TRANSZFERÁR NYILVÁNTARTÁS témában, illetve oldalak Google-listán való előbbre juttatásának lehetősége.

        Ezen a réven kicsit azokhoz a szimultán-sakkozókhoz lettem hasonlatos, akik egyszerre több táblán igyekeznek eredményesek lenni.

A bejegyzés trackback címe:

https://poker-jatek.blog.hu/api/trackback/id/tr293410599

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása