sakk1_1.jpg
A sakkban olykor egészen különös végjátékok adódnak. Több ilyenben is részem volt, amióta rendszeresen hódolok az online sakknak. Kettőt most meg is örökítettem. A fentiben szinte egyik matt-helyzet követte a másikat. Leginkább én voltam veszélyben a gyalogok alá szorult királyommal. Hiába volt tisztelőnyöm, a fekete bástya állandóan fenyegetett, miközben a fekete gyalog meg lépésről lépésre közeledett az utolsó vonalhoz, ahol Vezérré változhatott volna (ez a veszély csak azzal hárult el, hogy futómat jó helyre hozva tudtam: ha úgy adódik, feláldozhatom.) Közben a sötét király is beügyeskedte magát a forró zónába, és tudjuk, ha két király túl közel van egymáshoz, akkor az oldalt álló bástya közvetlen mattfenyegetést jelent. A sötét király ráadásul a közelgő gyalogot is - sokáig úgy látszott - fedezni tudja. Végül a királyokat oldalról sakkban tartó bástyák közül a fehér találta meg a mattlépést.

sakk2.jpg

Amikor sikerült levennem ellenfelem vezérét, a játék nyitott maradt: két nehéz és két könnyű tisztje maradt és jóval több gyalogja. Igaz, hogy volt vezérem, de az egy nehéz és egy könnyű tiszt az elszórt pár gyaloggal nem látszott elegendőnek a győzelemhez. Ilyen esetekben a vezér lehetőségei eléggé korlátozottá válnak, s ha az ellenfélnek sikerül további tiszt és gyalogcseréket kiprovokálni, akkor az egyedül maradó vezér - mondjuk két bástya és néhány gyalog ellenében - szinte tehetetlenné válik. Szerencsére sikerült a gyaloghátrányomat kiegyenlíteni és az egyiket jól meg is futtattam - ellenfelem védekezni, hátrálni kényszerült. Végül jól beszorult a sarokba. Amikor sikerült olyan helyzetet teremtenem, hogy a futóját a matt elkerülése érdekében ide kellett adnia a sakkor adó huszáromért, akkor már látszott, nyerhetek. Az előreszaladt gyaloggal ütöttem az önfeláldozó futót. Igen érdekes helyzet alakult ki, a mattfenyegetés megszűnt - de partnerem feladta. Nem is lett volna esélye - vagy veszti a bástyát, vagy bárhová is lép ki a támadásból, én a vezéremet a következő lépésben úgy tudom sakk-helyzetbe hozni, hogy d1-re lépve neki a bástyával ütnie kellejen - én meg visszaütöm a gyaloggal, s újra lesz vezérem...

Szerző: Póker Budapest

Szólj hozzá!

Címkék: sakk

2012.11.20. 17:17

A bejegyzés trackback címe:

https://poker-jatek.blog.hu/api/trackback/id/tr594916804

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása