Már látható az új pókeres film, bár a nagysikerű Rounders írópárosa jegyzi a forgatókönyvet, pozitív kritikát még nem kapott az új pókeres film. Mint arról beszámoltunk, új pókeres film került a mozikba. A Runner Runnert (Vakszerencse) sok pókeres várta, elsősorban mert ritkán készül nagyszabású, pókeres tematikájú film, illetve mert a történetet David Levien és Brian Koppelmann jegyzi. A páros írta minden idők legjobb pókeres moziját, a Rounderst (Pókerarcok).

Bár a Brad Furman által rendezett, Justin Timberlake és Ben Affleck főszereplésével készült Runner Runner csak nemrégiben került mozikba, máris kijelenthető, a film nem váltja be az előzetes reményeket. Gyakorlatilag minden kritika negatívan ítéli meg a produkciót, és ami ennél is fontosabb, a nézők hasonló véleményen vannak. Az IMDB-n mindössze 5,4 ponton áll a film, a mellékelt olvasói kritika pedig 2013 legrosszabb mozijának nevezi.

Az Origo filmkritikusa az alábbiakkal jellemzte a filmet.

"Szinte azonnal kiderül, hogy Brad Furman rendező (Az igazság ára) valamit nagyon elszámolt, és hogy két írójának, a Pókerarcok és az Ocean's Thirteen forgatókönyvét is jegyző Brian Koppelmannek és David Leviennek sem ez lett a legjobb szerencsejátékos filmje. Mert hiába jön-megy a Richie nevű főhőst alakító, kötött pulcsis Justin Timberlake a Princeton egyetem folyosóin, és darálja a kötelező narrációt arról, hogy ő bizony online pókerrel keresi meg a tandíjra valót, ettől nem kel életre a film. Talán, ha valami érdekeset mondana."

"A gyenge felütés után még lendületet kaphatna a film, de erre másfél órán keresztül hiába várunk (az egyetlen pozitívum, hogy ha a végefőcím alatt kislisszolunk, kb. 85 perccel megússzuk)."

A filmet szeptember 26-tól játszák a mozikban.

Szerző: Póker Budapest

Címkék: póker pókeres film