veszelyezteti-tulsuly-poker-jatekos.jpg

Az életünk folyamán nagyon könnyű elkényelmesedni és áttérni olyan életmódra, amivel nem kedvezünk az egészségünknek. A kevesebb mozgás súlyos egészségügyi kockázatokat vet fel. Az első, amit ezzel kapcsolatban említeni szoktunk az elhízás, amely tovább rizikótényezőket hoz magával.

Különösen mozgáshiányos életmód, ha sok időt töltünk kaszinókban vagy akár online pókert játszunk a gép előtt.

Hosszú-hosszú órák telnek el játék közben úgy, hogy semmit sem mozgunk és közben feltehetőleg még akár nassolunk is. Ekkor nemcsak, hogy arra nem figyelünk oda, hogy az ételt jól megrágjuk, ami emésztés szempontjából különösen fontos, hanem arra sem figyelünk, hogy mit eszünk meg. Felesleges kalóriákat viszünk be így a szervezetünkbe, amelyek túlsúly formájában lerakódhatnak.

A túlsúlytól való megszabadulás pedig nehéz. Aki próbálkozott már fogyókúrával az tudja, hogy néhány kilótól is kőkemény munka megszabadulni.

A túlzásba vitt játék, a hosszú órákon egyhelyben maradás hamar olyan mozgásszegény életmódhoz vezet, ami, ha még bőséges kalóriabevitellel párosul, akkor egyenes úton elhízáshoz vezet.

A játékszenvedélyről nagyon nehéz lemondani, de mellette akkor oda kell figyelni arra, hogy egyéb szabadidőnkben minél több mozgásformát iktassunk be. Valamint, hogy játék közben minél kevesebbet együnk. Az evés mellett meg kell említeni az alkoholt is, amely szintén hozzájárulhat ahhoz, hogy súlyfeleslegünk alakuljon ki.

Ha úgy érezzük, hogy elszaladt velünk a ló és elhíztunk, akkor érdemes átgondolni, hogy milyen alternatívái vannak a fogyókúrának. A legtöbb fogyókúra éhezéssel és önsanyargatással jár, ami senkinek sem jó és ráadásul hosszú távon nehezen fenntartható. 

Van azonban egy jó módszer, ami egyrészt segít abban, hogy lefogyjunk másrészt azt is segíti, hogy a súlygyarapodás megálljon. Mindenki számára elérhetőek azok a fogyasztószerek, amelyeknek jelentősége abban áll, hogy csökkentik az étvágyunkat. Úgy érezzük, mintha tele lennénk, a jóllakottság érzete lesz úrrá rajtunk és így nem leszünk folyton-folyvást éhesek.

Márpedig, ha nem eszünk többet, mint amennyi a szervezetünk egészséges működéséhez szükséges, akkor a szervezetünk elkezdi felhasználni a zsírtartalékait, vagyis beindul a fogyás. Látványos eredményeket tudunk produkálni az olyan fogyasztótermékek segítségével, mint Adipex-P, Genesis Sibutramine, Nouveaux Sibutramine. Tájékozódjon Ön is akár a Sibutramine vélemények és tapasztalatok felől és tegyen meg mindent egészsége érdekében!

Ne feledje, hogy a szerencsejáték kockázatokkal jár, és csak felelősségteljesen szabad játszani!

online-poker-casino.jpg

Milyen újdonságokkal szolgálnak 2024-ben az online póker kaszinók?

Virtuális valóság (VR) póker

  • A VR pókertermek egyre immerzívebb élményt nyújtanak, 3D-s környezettel és avatarokkal.
  • A technológia fejlődése valósághűbb interakciókat tesz lehetővé a játékosok között.
  • Néhány kaszinó már VR pókerversenyeket is szervez.

Mesterséges intelligencia (AI) ellenfelek

  • Az AI ellenfelek valósághűbb játékot és kihívást nyújtanak.
  • Lehetőség van a játékosok gyengeségeinek edzésére az AI ellen.
  • Az AI pókerasztalok ideálisak a kezdők számára a játék alapjainak elsajátításához.

Szerző: Póker Budapest

Szólj hozzá!

Címkék: kaszinó texas holdem online póker

2024.02.21. 15:25

pokerstars kifizetesAz online pókerterem újra a hobby játékosok érdekeiben cselekedett

Meglepő változást tapasztalhattak a laptop használók a PokerStars online pókeroldal kliens programjában. A pénztár menüpont alatt az „Elérhető” összeg mellett megjelent a „Kifizethető” összeg rubrika is, mely a megjegyzés szerint eltérhet a teljes összegtől. A változás lényegében egy régi szabályzat felújítása és megjelenítése az online felületen is.

Mi változott az online pókeroldalon?

Ha te időnként pénzt töltessz fel az oldalra, és szórakozásból játszol, esetleg néha nyersz némi pénzt és azt időnként leveszed, semmilyen változást nem fogsz tapasztalni a szoftver működésében. A változás lényegében a spekulatív célú pénzküldést hivatott megakadályozni.

Már korábban is élt az a szabály, hogy ha valamely promóció keretében pénzt töltöttek a PokerStars számládra, azt csak akkor vonhatod ki, ha legalább annyit nyertél már, tehát megforgattad a teljes adományösszeget. Most annyival bővült a szabályzat, hogy a játékostárstól kapott összeget sem lehet levenni vagy tovább küldeni, amíg meg nem forgattad az adott összeget.

Lényegét tekintve a „backerek” élete változik meg, tehát azon személyeké, akik játékosokat dolgoztatnak, akik számára a saját számlájukról utalnak, illetve oda utaltatnak vissza. A spekulatív játékosok a jövőben kénytelenek lesznek valamely fizetési rendszeren keresztül intézni az átutalásaikat: Skrill, Neteller vagy ecoPayz.

Az online pókertermekben ezt a tiltást nem lehet úgy megkerülni, hogy a cash asztal mellett, esetleg headsup játékban bukjuk át a pénzt játékostársunknak, mert az ilyen cselekedetek azonnali kizáráshoz vezethetnek.

laptop online pokerNem mindig a teljesítmény a lényeg

Az online pókerjáték lényege, hogy kellemes kikapcsolódást nyújtson a játékosoknak, mások számára azonban bevételforrás, kereseti lehetőség. Bármelyik játékos típushoz is tartozol, nagyon idegesítő, ha a laptop vagy az internet kapcsolat miatt nem tudsz rendesen pókerezni. A legújabb kütyük, laptopok és tabletek, okoseszközök rendkívül megkönnyítik az online játékosok életét.

A tablet vagy az okostelefon kiválóan alkalmas arra, hogy útközben vagy hétvégi kikapcsolódás során játsszunk egy-két partit, de a profi játékosok az asztali gépet, a laptopot részesítik előnyben. Ha már a laptop szerviz sem tud segíteni a régi gépeden, akkor elérkezik az idő, hogy egy új kütyüt vásárolj az online póker játékhoz, de vajon milyet?

Ha gyakran utazol, és utazás közben szeretnél játszani, akkor a kis méret és súly a legfontosabb, hogy kevés helyet foglaljon a laptop a csomagok között.

Profi játékos vagy, és egyszerre több asztalon szeretsz játszani? Neked mindenképpen nagy felbontású, nagyméretű kijelzővel forgalomba hozott laptopra van szükséged, hogy kényelmesen jelenítse meg az alkalmazás grafikáját.

Profi pókerjátékos vagy, és használod a HoldemManager vagy PokerTracker segédprogramokat? Neked mindenképpen jól a zsebedbe kell nyúlnod, hiszen nagy teljesítményű gépre lesz szükséged, elsősorban sok memóriát vásárolj.

Ha a laptopot szórakozás, kikapcsolódás céljából vásárolod, akkor az online pókerjátékok mellett videojátékokat is szeretnél rá telepíteni, ezért érdemes a laptopot diszkrét videokártyával vásárolni, hogy a grafikus teljesítmény megfeleljen az újabb játékok kihívásainak is.

laptop wifi kartyaMilyen hardverre van szükség az online pókerhez?

Az online szerencsejátékok fejlődése egyre nagyobb számítógépes teljesítményt igényel. A laptopon kényelmesen lehet online kaszinózni vagy pókerezni élő játékosok ellen. Míg korábban csak a 3D póker programok futtatásához volt szükség nagyobb gépteljesítményre, most az összes pókerterem igyekszik fejleszteni. Az online játékhoz szükség van megfelelő teljesítményű laptopra, a processzor és a memória teljesítményének szükségességével mindenki tisztában van.

Kártyák a laptopba

A kényelmes és lagolás-mentes programfuttatáshoz nagy teljesítményű videokártyára és WiFi kártyára is szükségünk lehet. A videokártya teljesítményének növelésére nem csak a grafikai igények növekedése miatt van szükség. Egyre többen játszanak egyszerre több asztalon MTT-ket. A nagyobb kijelzőn akár 2-4 vagy még több asztalon is játszhatnak egyszerre. Ennek a megjelenítéséhez nagy teljesítményű videokártyára van szükség.

A laptop előnye a mobilitásban rejlik. Otthon is kényelmesebben tudjuk használni a gépet, ha nem kábelen csatlakoztatjuk az internethez, hanem Gigabites WiFi kártya segítségével használjuk a póker és kaszinó programokat.

Ha nem vagy tisztában azzal, hogy milyen videokártya és WiFi kártya van a laptopodban illetve milyen kártyákat kell vásárolni ahhoz, hogy növekedjen a gép teljesítménye, akkor a laptophardware szervizben a szakemberek készségesen állnak a rendelkezésedre. Nemcsak kiválasztják a megfelelő modellt, de a helyszínen megvásárolhatod, amit azonnal be is szerelnek. A legtöbb hardveres kártyára két év garanciát is adnak.

kartya jatekNéhány alapvető szabály a kezdő játékosok számára

A játék lényege, legyen szó pókerről, bridzsről vagy laptopon is játszható pasziánszról, hogy a partnerek jól szórakozzanak, és ne vitatkozzanak egymással. A játék szépségét bűn vitatkozással elrontani, vagy a túl nagy tétekkel szerencsejátékká, nyereményjátékká tenni. Vidáman és kulturáltan kell a szabadidőnket a kártyaasztalnál eltölteni. Legfontosabb a játékszabályok betartása. A szabályok elsajátítása nem elég, azt meg is kell jegyezni és be is kell tartani ahhoz, hogy kellemesen szórakozzunk a játék során.

Régi mondás: „az újszülöttnek minden szabály új”. A kezdő játékosnak meg kell ismerkednie a játék és a nyereményjáték fogalmaival, szabályaival és gyakorlati használatukkal.

A játék egyik fontos szabálya, ha nem nyereményjátékról van szó, hanem kedvtelésről, hogy lehetőleg barátokkal játszunk. Ha idegenek közé kerülünk, akkor viselkedjünk úgy, mint ahogy azt a játékostársunktól elvárjuk. Ha a partnerek ezt nem viszonozzák, helyesebb a részvételt megköszönni és udvariasan felállni.

Ha nem akarjuk, hogy a játék, nyereményjáték kontrollálhatatlan szerencsejátékká váljon, csak nyugodtan és kipihenten üljünk le a kártyaasztalhoz. Zaklatottan, ittas állapotban nem tudjuk követni a játék menetét. Kezdő játékos vegyen kézbe egy csomag kártyát és a tájékoztatókat, szabályokat ültesse át a gyakorlatba. Helyes, ha megfigyeljük a gyakorlott játékosokat és ellessük fortélyaikat. Ha nem érzünk kedvet, jobban tesszük, ha nem ülünk le játszani, különösen akkor, ha tétre megy a játék, vagy nagyobb nyereményre számíthatunk.

A ki jól megtanul kártyázni, pókerezni, annak a gondolkodásmódja is fejlődik, természetesen ez csak bizonyos típusú játékokra érvényes. A hazárdjátékok a szerencsétől függenek, a nyereményjátékok a feltételek teljesülésétől és a szabályok betartásától is. A matematika és a valószínűség számítás mellett a játék alapos ismerete akár profitábilissá is teheti a szerencsejátékokat.

kartya buvesz trukkKártyatrükk: a tizennegyedik

A pókerezés, kaszinózás és általában a szerencsejátékok mellett igazán érdekes és izgalmas játékokat játszhatunk kártyával és kártyapaklival is akár a kaszinón kívül is. Egy jó bűvésztrükkel, kártyatrükkel a télikertben, műanyagpadlón is elszórakozhatunk, és nincs szükségünk sem laptopra, sem számítógépre, de még notebookra sem tömegesen.

Most egy egyszerű, de érdekes kártyatrükk leírása következik:

Vegyünk ki egy kártyacsomagból 27 lapot. Kérjük fel a barátunkat, vendégünket, hogy válasszon ki egyet a 27-ből, de ne húzza ki, csak jegyezze meg, hogy melyiket választotta. Egy kis rakosgatással könnyű megállapítani, hogy melyik volt a gondolt lap.

Rakjuk ki a lapokat három oszlopba, így mindegyikbe kilenc lap kerül. Az oszlopokat úgy képezzük, hogy lerakjuk egymás mellé a legfelső három lapot, azután az első alá a negyediket, a második alá az ötödiket, a harmadik alá a hatodikat, a negyedik alá a hetediket és így tovább.

Kérdezzük meg a barátunkat, hogy a gondolt lap melyik oszlopban van? Ez után szedjük össze a három kártyacsomót úgy, hogy a gondolt lapot tartalmazó csomó középre kerüljön.

Most ismét rakjuk szét - az előbbihez hasonló módon - a lapokat három csomóba.

Megint kérdezzük meg, hogy melyik oszlopban van a gondolt kártya, s az előbbi módszer szerint szedjük megint össze a lapokat. Ugyanezt végezzük el harmadszor, majd negyedszer is.

A negyedik összeszedés után számoljunk le 14 kártyát, és biztosak lehetünk benne, hogy a tizennegyedik lesz a kiválasztott.

Az egyszerűség kedvéért jelöljük a kártyalapokat sorban számokkal 1-től 27-ig, mégpedig az első kirakásnál elfoglalt helyük szerint. Ekkor az első kirakás:

1 2 3
4 5 4
7 8 9
10 11 12
13 14 15
16 17 18
19 20 21
22 23 24
25 26 27

Tegyük fel, hogy a néző a 19-est gondolta. Ekkor a következő sor­rendben szedjük össze a lapokat: először a 2-vel kezdődő oszlopot, ezután az 1-gyel kezdődő oszlopot (ebben van ugyanis a kiválasztott lap), végül a 3-mal kezdődő oszlopot. A következő kirakásnál így alakul a helyzet:

2 5 8
11 14 17
20 23 26
1 4 7
10 13 16
19 22 25
3 6 9
12 15 18
21 24 27

A választott kártya megint az első oszlopba került (ez nem szük­ségszerű), tehát a kártyákat megint úgy szedjük össze, hogy először az 5-tel kezdődő oszlopot vesszük, azután a 2-vel kezdődőt, végül a 8-cal kezdődőt. A kirakásnál ekkor a következő sorrendet kapjuk:

5 14 23
4 13 22
6 15 24
2 11 20
1 10 19
3 12 21
8 17 26
7 16 25
9 18 27

Ezután újra összeszedjük a kártyákat (most a harmadik oszlopot vesszük középre). Az utolsó kirakásnál így alakul a sorrend:

5 4 6
2 1 3
8 7 9
13 22 24
20 19 21
26 25 27
14 13 15
11 10 12
17 16 18

A 19-es tehát a tizennegyedik, vagyis éppen a kártyacsomó középső lapja, előtte is, utána is 13 lap van. A valóságban negyedszer már nem kell kirakni a lapokat, csak leszámolni, a tizennegyedik a gondolt kártya.

amaya-william-hill-poker.jpgNem jött létre az online gigakaszinó

A legújabb hírek szerint zsákutcába jutott a William Hill online fogadóiroda és a PokerStars tulajdonosa, az Amaya között zajló tárgyalás. A legnagyobb online póker oldal és a legnagyobb fogadóiroda fúziójából biztosan valami érdekes dolog sül majd ki.

A két cég összeolvadása azért is lenne érdekes, mivel a William Hill az egyik legnagyobb fogadóiroda, melynek irodái jelen vannak Las Vegas minden jelentősebb kaszinójába. A tárgyalások végső célja, hogy a Williamm Hill hozzáférhessen a legnagyobb online szerencsejáték adatbázishoz, ami jelen esetben a PokerStars online pókereseinek névjegyzéke.

Az Amaya és a William Hill fúziójából a világ legnagyobb és legjelentősebb online szerencsejáték vállalata alakulhatna meg, mely lefednék az online kaszinók, sportfogadások és szerencsejáték teljes piacát. Az online póker oldal beolvasztásának egyetlen akadálya a William Hillt 14,3%-ban birtokló Parvus Asset Management ellenállása. Szakértők véleménye szerint a tárgyalások megakasztásának pusztán stratégiai okai vannak, a szerencsejátékkal foglalkozó vállalat ezzel szeretne jobb alkupozícióba kerülni.

A Parvus néhány menedzsere úgy látja, hogy középtávom csökken majd az online pókertermek bevétele és teljesen átalakul a platform is, ezért nem éri meg a meglévő online kaszinó és fogadóiroda részvényeinek árfolyamát kockáztatni.

online poker okostelefonJátssz és nyerj mobiltelefonos applikációval

A pókerjátékot a füstös szobák, kártyatermek hangulata teszi teljessé. A matematikai számítások, a statisztika és stratégia ismerete mellett az élő pókert jelentősen befolyásolja a személyes megértés, az ellenfelek reakcióinak figyelembevétele. Az Internet megjelenésével és elterjedésével egyre többen kedvelték meg a játék online változatát, sokan játszanak pókert és kártyajátékokat online kaszinókban, online kártyatermekben.

Póker app-ok

Az okostelefonok egy új szintet hoztak el az online játékok világában. A szenvedélyes kártyások a mobil kütyük segítségével bármikor bárhonnan játszhatnak természetesen ha rendelkeznek mobilinternet hozzáféréssel, vagy van a közelben Wifi. A póker marketingesei kiemelt figyelmet szentelnek az új platform népszerűsítésének, ezért különféle bónuszokat ajánlanak fel azoknak, akik letöltik a pókerterem applikációját.

A mobilalkalmazás letöltésekor felajánlott marketinges, promóciós kódok segítségével kezdőtőkéhez, játékkuponokhoz és egyéb előnyökhöz juthatnak a játékosok. Az e-marketing jelentős számban megnövelte az online kaszinókat használók számát annak ellenére, hogy sok országban tiltott az internetes szerencsejáték.

Internetes pókertermek:

  • Red Kings Poker – mobil póker az OnGame népszerű termében.
  • PartyPoker.com
  • Unibet Poker – póker Androidos Tableten és iPaden
  • PokerStars.eu – már mindenhol elérhető a mobil póker alkalmazás
  • Full Tilt Poker – Rush Poker mobileszközökön
  • Terminal Poker
  • 888Poker – játssz bármikor, bárhol

francia-kartya-figurak.jpgKártyák francia színjelzőkkel

A francia színjelzők a XV. század második felében alakultak ki a német jelölési rendszert mintául véve, és leegyszerűsítve azt.

Kártyagyártás Franciaországban már a XV. században folyt, s a szomszédos országokba is szállítottak. A XVI. században Lyon és Rouen volt a központ. Az ország különböző részein regionális típusok alakultak ki, ezekből a XVIII. század elején a kilenc adózási körzetnek megfelelően kilenc típust gyártottak.

A francia kártya korabeli gyártási körzetei: Párizs, Auvergne, Dauphiné, Limousin, Languedoc, Guyenne és környéke, Provence, Lotharingia és Burgundia. A Párizsi minta kivételével 1760-ban megszüntették őket, és a Párizsi minta maradt a hivatalos francia kártya.

A francia forradalom hatására, eltávolították a kártyákról a királyi felségjelvényeket. A korona helyére a frígiai sapka került. Napóleon bukása után újra visszatért a hagyományos minta.

A párizsi minta jellegzetessége az, hogy az ábrázolt alakok nevét is feltüntetik a lapokon. Az elnevezések a XVII. századtól változatlanok, a királyok nevei a régmúlt idők uralkodóira utalnak: Dávid, Julius Caesar, Nagy Sándor, Nagy Károly. A dámák: Ráchel, aki Jákob felesége, Pallasz Athéné, Judit, aki megölte a hazáját leigázó asszír vezért, Holofernest.

Francia kártyát használtak Olaszország északi részén, Lombardiában és a svájci Ticino kantonban is.

A XVI. századi francia kártyagyártás központja Lyon volt, itt exportra is készültek kártyatípusok. Innen származik az Osztrák-Magyar Monarchia területén meghonosodott típus is.

A francia kártyában egy csomag négyféle, egyenként tizenhárom lapból álló sorozatból áll, ezek a fekete pikk, a piros káró, a fekete treff és a piros szív, avagy kőr. A sorok 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, bubi (J), dáma (Q), király (K), és ász (A) lapokból állnak (az ász felel meg az 1-esnek, de értékben a király után következik, mint a legerősebb lap). A paklit még két vagy három joker kártya is kiegészíti.

Irodalom

A játékkártya és története / Zsoldos Benő. - Bp. : Gondolat, 1980. - 127 p. : ill., színes ; 18 cm. - (Gondolat zsebkönyvek, ISSN 0133-0489)

Tanuljunk kártyázni / Szőnyei Gyula. - Pécs : Alexandra, [2000] Debrecen : Kinizsi. - 139 p. ; 21 cm

süti beállítások módosítása