Nem először fordult elő most már több éves online sakkozói gyakorlatomban, hogy vezérvesztés után is látom értelmét a játéknak. A fölösleges időhúzást én nem szeretem, ha ellenfelem döntő anyagi előnyt szerez és a helyzetemben sem látom a visszavágás lehetőségét, akkor inkább feladom, hogy kezdhessek egy újabb partit: inkább ezt választom az elhúzódó vergődés és ahelyett, hogy várnám: hátha hibázik ellenfelem vagy pedig arra vinném ki a sportélményt, hogy hány lépéssel tudom elhúzni a játszmát. Előfordul azonban, hogy látok még lehetőséget a felállásban és arra számítok, hogy szellemes húzásokkal még zavarba hozhatom partneremet.

Így volt ez az ábrán látható mattal végződő esetben is. Mivel királyom elég jó védett pozícióban volt és vezéremen kívül nem vesztettem tisztet, láttam lehetőségét a sikeres támadásnak. Miközben a bástyákkal zártam 2 szabad oszlopot, és az egyik védésre állított futón és szépen lezárt egy átlót, igyekeztem a huszárokkal kellemetleneket lépni. Partneremnek védekeznie kellett, vezárfölényét nem tudta kihasználni, majd egy gyalogom előretolásával végkép veszélyes helyzetbe kényszerítettem. Végül egy látszólag eléggé nyílt terepen sikerült be is mattolnom úgy, hogy sem bástyái sem vezére nem tudott már részt venni a védekezésben - a két futó meg erre kevés volt.

Szép matt... Ellenfelem gratulált, majd valószínűleg megnézte a profilomat, mert megkérdezte, hogy hány magyar él Ukrajnában...

sakk-poker.jpg

Szerző: Póker Budapest

Szólj hozzá!

2013.10.12. 16:33

A bejegyzés trackback címe:

https://poker-jatek.blog.hu/api/trackback/id/tr465563323

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása